Szuper, megterveztem a költségvetést, elosztottam a pénzem a borítékokba, töltögetem a blokkokat a táblázatomba, minden flottul megy... aztán egyszer csak beüt a krach!
Hogy konkrét példát hozzak, nálam ez konkrétan az autós iskola volt. Halogattam egy ideje a gyakorlati képzést, de idén végre volt egy kis időm ezzel is foglalkozni. A terv egyszerű volt, láthattátok is: az alap vezetésre az iskola kb. 130 ezer forintot kér el, olyan 40 ezer forintos részletekben. Az átlagos várakozási idő 3-4 hónap (igen, komolyan), szóval ha havi 25 ezret elrakok a kijelölt borítékba, akkor mindig ki tudom majd fizetni az oktatót és apránként lecsipkedhetek annyit, hogy még a vizsgára és az esetleges pótórákra is jut.
Remekül hangzik, igaz?
Úgy hangzott. Papíron. Felhívtam az autós iskolát egy szép csütörtöki reggelen, hogy akkor én szeretnék vezetni. A hölgy elmondta, hogy felvesz a listára, nos, jelenleg olyan 3-4 hónap lesz a várakozás. Semmi gond, hiszen addig is gyűjtöm a pénzt - ugye beszéltünk erről, ha nagyobb költségünk jön, akkor törjük szét apró darabokra -, nem aggódtam. Szerencsére olyan a munkahelyem, hogy van kötetlenül végezhető része a munkámnak, így nem gond, ha esetleg délre megyek be, dolgozhatok nyolcig. Mondtam is a hölgynek, hogy ha úgy van, délelőtt is vezetek szívesen. Persze, köszöni, felírja.
Letettem a telefont és abban a boldog tudatban dőltem hátra, hogy 3x25=75 ezer forint lesz a borítékban, mire az első fizetésre sor kerül (75-40 = 35...) bőőőőőőven lesz időm összegyűjteni a második részletet, és ütemezhetem be az órákat szoros egymásutánban.
Na de... Megszólalt a telefon két órával később és ment az egész terv a levesbe. Lett oktató. Aznap. Jövő hétre.
Itt jön képbe, amiről már beszéltem, az "egyéb" költségek. Nos, ez engem most épp kihúzott a vízből, nyugodtan mondhattam az oktatónak, hogy írjon be a táncrendjébe, és csapjunk bele a vezetésbe.
De az ilyen esetekre is jó lehet a rövidtávú megtakarítás vagy a vészhelyzet alap.
És mivel rend a lelke: a kiadás kategória a "tanulás" lett, az alkategória "jogosítvány", így követhető, hogy mennyit költök erre. Kérdés persze, hogy ez akkor most alap vagy extra. Mivel a tanulás nem létszükséglet, én az extrába soroltam, de teljesen rátok bízom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése